Nincsenek felvitt blog kategóriák!
Kender a zöld csoda
CBD olaj mérsékelheti a gyulladásos folyamatokat, melyek alattomosan és sokszor tünet nélkül vannak jelen a szervezetünkben.
A kendernövény gyógyászati alkalmazásáról már ötezer évvel ezelőtti adatok is rendelkezésre állnak. Malária, reumás fájdalmak, női bajok kezelésére éppen úgy használták a kannabiszt, mint vágyfokozóként. Később az indiai Védákban is szerepelt a kannabisz, majd a nyugati orvoslásban Galénosz is említette.
A középkorban VIII. Innocent pápa azonban betiltotta a gyógyszerként való alkalmazását,- mondván, a keresztényeknek a gyógyszere a hit, nem a kannabisz. India gyarmatosítását követően a XIX. században azonban újból elterjedt a kannabisz alkalmazása Európában. Emellett, a tengerentúlon is széles körben használták a kender kivonatait, mígnem 1937-ben adótörvénnyel vetettek véget a növény termesztésének és tiltással a fogyasztásának. A magyar gyógyszerkönyvekben 1934-ig szerepelt a kannabisz amit többek között migrén, alvászavarok, köszvény, szénanátha és dühroham kezelésére javallottak.
Az 1990-es években Dr. Matsuda felfedezte, hogy a 11 fő szervrendszernek (érzékszervek, izom-, csontváz-, keringési-, ideg-, nyirok-, endokrin-, légző-, húgyivar-, szaporító-, és emésztő- rendszerek) van egy karmestere az endokannabinoid rendszer, mely a legfontosabb fiziológiai rendszer az emberi egészség megteremtésében és fentartásában! Az endokannabinoid rendszer (ECS) többek között szerepet játszik az étvágy, a fájdalomérzet, a hangulatunk, memóriánk, anyagcserénk, immunfunkciók és az alvás szabályozásában. Az endokannabinoid rendszer olyan endokannabinoidokat tartalmaz, amit a szervezetünk állít elő (először az anyatejjel jutunk hozzá). Ezek a vegyületek aktiválják az egész szervezeten átívelő kannabinoid receptorok hálózatát az élettani és kognitív folyamatok széles skálájának szabályozásával.
Ám a tudósok azt is felfedezték, hogy fitokannabinoidokkal ez a rendszer "megjavítható".
A CBD olaj használatával csökkenhetnek a mozgásszervi panaszok, a fájdalommal járó állapotok, reumás fájdalmak, krónikus fájdalmak.
Ehhez azonban el kell érni a hatóanyagnak egy szintet a szervezetben.
Rengeteg emésztési panasz gyulladásos eredetű! Crohn-betegség, áteresztő bélszindróma esetén is jótékony hatást tapasztalhatunk a CBD használatával.
Türelem - a CBD adagolást ki kell tapasztalni!
A laborvizsgálatokkal alátámasztott CBD olajnak nincsenek mellékhatásai, így túladagolni sem lehet!
Ahhoz, hogy a receptorok megfelelően érzékeljék, fokozatosan kell a szervezetben elérni a megfelelő CBD szintet.
A molekula a zsírban tud elraktározódni, így idő kell ahhoz, hogy a megfelelő mennyiség beépüljön.
Cimkék:Kender, cbd olaj, cbd gyulladás, kannabisz